Kultúrkocsma Weszely Ernővel
Írta: Boros Ágota 2010. február 22. hétfő, 21:37
Nyaranta a Csokonai Művelődési Központban kultúrkocsmázhatnak a palotaiak. Koncertek, kerti parti és ráadásként egy mozifilm a kínálat. A legnagyobb sikert mégsem a frissensültek vagy a jó kis italok, hanem egy harmonikaművész aratta.
Azon a bizonyos szombaton a francia kultúra jegyében szervezték a programot: a francia borok és ételek kóstolgatása közben Weszely Ernő francia melódiákat tangóharmonikázott. Francia melódiákat is. Szerencsére francia est ide vagy oda, a művész becsempészte repertoárjába a klasszikusokat is: a régi slágereket és a dzsesszmelódiákat, melyeket kevesen tudnak olyan szívvel-lélekkel játszani, mint ő.
Weszely Ernő 1953-ban született Sümegen. Háromévesen már vonzódott a zenéhez: lemezjátszón és egy Orion rádión hallgatta a műsort. Négyéves volt, amikor édesapja elvitte egy vak kántorhoz, aki megismertette vele a zongorázás alapjait.
A zenész bejárta a világot: a hetvenes évektől a vendéglátóiparban dolgozott, majd 1984-ben a Budapest Ragtime Band tagja lett. A sikerek ellenére 86-ban otthagyta a zenekart, és 92-ig egyedül járt ki külföldre zenélni. Azóta itthon dolgozik.”
Ray Charles, aki 1996-os lemezét saját maga keverte, adta az inspirációt, hogy Weszely is megismerkedjen a digitális hangtechnikával. Olyannyira sikerült neki, hogy Első lemezem című albumán a zenei alapokat saját maga rögzítette, sőt egy digitális harmonika segítségével egyedül játszotta a gitár-, klarinét- és orgonaszólamokat is.”
Hihetetlen egyébként, hogy egy Weszely-formátumú művész első önálló CD-jére 2009-ig kellett várni. Érdemes meghallgatni az albumot, melyen olyan örökzöldek szerepelnek, mint a Hit The Road Jack, a Georgia On My Mind, a Chanson d'amour vagy a What a Wonderful World.
Aki az akkori fellépését elszalasztotta, most kárpótolhatja magát: az előadás sikerén felbuzdulva a Csokonai Művelődési Központ ősztől Weszely-klubot indított, így minden hónap utolsó péntekén újra találkozhatunk Weszely Ernővel.
Idézetek Weszely Ernő önéletrajzából
„Tízéves korom óta vak vagyok. Nem zavar. A harmonikám édes-bús hangja minden gondot sutba dob.”
„A digitális technika nyújtotta lehetőségek miatt manapság egyre többet gondolok a zeneszerzésre is, mert a hangok világa mindjobban megnyílik előttem, és amit a fejemben hallok, azt ki tudom magamból játszani, meg tudom valósítani. Végre akadálymentesen élek, a többi nem számít.”
Kürti Dezső fotói Weszely Ernőről
| < Előző |
|---|


Üdvözlettel: Kürti Dezső (kdezsoe)
Akkor elmulasztottam ( sajnos ) CD anyagát megvásárolni.Ezt azóta is keresem. Remélem e hó 24.-én kapható lesz a műsora helyszinén.
Gyermekkorom óta szeretem a harmonika muzsikát, ha azt igazán igényes, jól képzett muzsikustól hallhatom.Ezt sok éven át Tabányi Mihály prezentációjában találtam meg. Misi bácsi megöregedett.Technikája nem öregedett meg, csak túl sokat "művészkedik", ami a melodikus tánc és jazz muzsikát lerontja.Szerintem nem odavaló. Ezzel szemben Weszely úr igen jó arányérzékkel és jó ízléssel játsza az örökzöld világslágereket, a klasszikus jazz számokat és a szórakoztató zeneszámokat,amelyek valamikor "szalon zene" kategóriát képeztek.Különös virtuozitásként tetszik ( a válsztott szám igényeinek megfelelően) amikor egyidejüen harmonikán és zongorán ad elő zeneszámot.Remek produkciója a latin zenei előadásmódja.Pl.: a Cubanakan játéká jobb mint sok más neves külföldi előadóé.
Nagyon várom már a szept. 24.-ét!
Tisztelettel : Gyöngyösi Attila