Mészöly Dóra esete az utolérhetetlen Mr. Yorke-kal
Írta: Szeifert Natália 2010. július 15. csütörtök, 05:58
Vágytam valami szórakoztatóra, ezért kölcsönkértem Mörk Leonóra könyvét. Egyáltalán nem számítottam semmi komolyra, sőt, alig vártam, hogy belevessem magam egy könnyedebb olvasmányba. Igen ám, de könnyed és könnyed közt óriási különbségek vannak.
Nem vagyok kifejezetten nőiirodalom-rajongó, de Bridget Jones gyűlölőivel sem tudok egyetérteni teljes mértékben. Igaz, hogy a BJ-naplók közül az elsőt volt csak türelmem elolvasni, a második már annyira idegesített, hogy félbehagytam (bizony, és azóta sem tudom, mi lett Bridgettel, és nem is érdekel), de az első köteten kifejezetten jól szórakoztam.
Mörk Leonóra könyvéről ez nem mondható el. Rögtön az első lapon angol nyelvű ajánlást olvasunk, bizonyos Richard Armitage-hoz, aki sosem fogja ezt a könyvet olvasni. (Feltételezem, Mörk Leonóra pedig nagyon szeretné, ha olvasná.) A következő oldalon viszont rögtön leszögezi, hogy Mr. Yorke nem létezik, és félig-meddig komolytalanul leírja a szokásos mondatot, hogy minden, a valósággal való egyezés a véletlen műve
Ha nem is olvasod el a könyvet (amit egyébként javaslok), nyilván tudod, hogy ez a Mr. Yorke könyvbéli alteregója Richard Armitage-nek. Mészöly Dóra (ő az egyes szám első személyben író főszereplő) pedig maga Mörk Leonóra. Amíg utóbbi a valóságban a magyar Elle főszerkesztő-helyettese, addig Mészöly Dóra „kitalált” alakja a szintén kitalált magyar Lei (szerényen csak) szerkesztője. 
Az egész könyv arról szól, hogy ez a harmincöt éves újságírónő gyakorlatilag beleszeret egy angol színészbe, akiről kiderül, hogy a következő filmjét (Ivanhoe) épp Magyarországon fogja forgatni, és innentől kezdve egyfolytában interjút szeretne vele készíteni, de nem jön össze neki.
Hiszitek vagy sem, kitalált internetes oldalak címét épp úgy olvasgathatjátok ebben a „szórakoztató” könyvben, mint teljes elektronikus levelezéseket, fejléccel, kitalált email-címekkel (ezeket minden egyes alkalommal gondosan feltüntetve) vagy magánnyomozó irodával kötött szerződés teljes szövegét...
Kitalált-Yorke kitalált-adatlapját az internetről, kitalált-YouTube-os videókhoz írott kitalált-felhasználók kitalált-hozzászólásait (olvadozó tinilányok szövegei arról, hogy ez a Yorke mennyire, de milyen nagyon jó pasi), és a szerző nagyon rendes, mert mindezt lefordítja magyarra, pedig az esetek kilencven százalékában angol nyelvű szövegekről van szó.
Két alkalommal vettem kézbe a könyvet, egyszer feléig elolvastam, ami nem is igaz, mert úgy a negyede után fél oldalakat ugrottam. Aztán még egyszer, hogy befejezzem, csak itt már volt annyi eszem, hogy minden ötödik oldalba olvasgattam bele, kivédve ezzel a butácska stílus fárasztó hatásait, ezt is csak azért, hogy megtudjam, megcsinálja-e az interjút ezzel a faszival vagy sem. Megmondom: nem csinálja meg, fölösleges elolvasni. (Ha megcsinálná, akkor is fölösleges lenne.)
Mörk Leonóra végig ügyel, hogy a világért se képzeljük őt, vagyis a főhősét, valamiféle ostoba libának, folyton irodalmi vagy történelmi utalásokat tesz, kezdve Charlotte Brontë-val, akit rögtön az első mondatba bevesz. Elmondja közben valahol azt is, hogy ő (a másik ostoba kolléganőjével ellentétben) tudja, miféle összefüggés van a Yorkok és a fehér rózsa között. Művelt.
Emellett gyakran hangsúlyozza a korát, a majdnem nagylány gyerekét, akit egyedül nevel, de a történetben csak annyi szerepet kap, hogy kölcsönadja anyjának a ruháit, ezzel az írói eszközzel mutatkozik meg előttünk a modern, némiképp haverkodós, és nagyon jó fizikai kondíciónak örvendő anyatípus. 
Mörk minden igyekezete hiábavaló azonban, mert az olyan reakciók, mint például nem visz kávét többé annak a kolléganőnek, akinek nem tetszik ez a vitán felül jóképű Yorke, mégiscsak egy ostoba libára vallanak.
Nem mondom, néhol (ahol éppen bírtam olvasni) el-elmosolyodtam rajta, de ez az összes pozitívum, amit el tudok mondani. Érezhette egyébként Mörk Leonóra, hogy baklövést követ el, amikor kiadja ezt a könyvet a kezéből (csak, gondolom, volt valami nagyon erős érv, ami meggyőzte, hogy mégiscsak jó lesz ez), mert az utószóban e szavakkal mentegetőzik: Ha rajtam múlik, Edward Yorke története nem kerül papírra. (Milyen kár, hogy nem rajta múlt.)
A bevételt állítólag jótékony célra ajánlották fel. Ha valamiért, akkor kizárólag ezért érdemes lenne megvenni, de van egy egyszerűbb módja az adakozásnak: egyenesen a Hajrá Peti! Alapítványnak utalni a pénzt.
Mörk Leonóra: Az utolérhetetlen Mr. Yorke
Jaffa Kiadó, 2009
| < Előző | Következő > |
|---|
