Jon Krakauer: Út a vadonba
Írta: Oroszi Agi 2010. február 10. szerda, 18:37
Közel tíz éve már, hogy angolórán felfigyeltem egy történetre, ami egy fiatalemberről szólt, aki rejtélyes körülmények között halt meg Alaszkában. Amikor kezembe került Jon Krakauer Út a vadonba című könyve, már azelőtt tudtam, kiről szól, mielőtt elolvastam volna a fülszöveget. Elég volt meglátnom a busz tetején ülő srácot.
Krakauer Christopher Johnson McCandless naplója, széljegyzetei és fényképei segítségével rekonstruálta a történetet. Beszélgetett a családtagokkal, és azokkal az emberekkel is, akik Christ Alexként ismerték, és barátjukként tekintettek rá. Ezáltal olyan pontos képet kapunk róla, mintha csak maga Chris mesélne nekünk.
Chris McCandless beleszületett az amerikai álomba. Család, pénz, jó nevű iskolák vetítették előre szép jövőjét. Csakhogy ő másképp döntött, lemondott az anyagi jólétről, a kipárnázott elképzelésekről. Összepakolta holmiját, bankbetétjét eladományozta, majd Alexander főcsavargóként útnak indult, hogy bejárja a számára kijelölt utat a szabadság felé.
Chris, azaz Alex nem volt végletesen romantikus, idealista, aki ész nélkül vág bele élete nagy kalandjába. Készült rá, meghallgatta mások tanácsait, majd mérlegelt és döntött. Négy hónapot töltött a vadonban teljesen egyedül. Ellátta magát: vadászott, gyűjtögetett.
Úgy élt, ahogy szíve és esze diktálta. Vándorolt, időnként lehorgonyzott valahol, dolgozott, ha épp arra volt szüksége, aztán ment tovább. A nyers valóságot akarta megtapasztalni. Önmagát kereste észak-amerikai vándorlása és Alaszkában eltöltött ideje alatt.
Rajongott Jack Londonért, akit igazi kalandor hősként látott maga előtt. Felnézett Tolsztojra, akinek gondolataiban felfedezte azt a filozófiát, amelyet saját életében is érvényesíteni kívánt. Így védve magát a többi ember által okozott lelki sérülésektől. Ezért nem akart és nem is tudott senkivel szoros barátságba kerülni, nem volt szüksége erre a kötelékre. Arra sem, hogy hozzá kötődjenek. Hiszen nagyon tud fájni, ha egy számunkra fontos emberben csalódunk.
Alaszkai tartózkodását lelki gyakorlatnak szánta, hogy a kiszabott idő letelte után újjászületve, megtisztultan jöhessen vissza. Haza készült. Halálát nem vakmerőség, nem ostoba kalandvágy okozta, ahhoz túlságosan is élni akart.
Vannak emberek, akiknek nagyon messzire kell elmenniük, azért hogy hazatérhessenek. Emberek akár mérföldekre is lehetnek egymástól, mégsem ez az igazi távolság, hanem az, amikor valaki nem fogadja el olyannak az életet, az emberi természetet, amilyen az valójában.
Chris sosem bocsátotta meg apjának tévedéseit. Hazugnak, álszentnek érezte a megbízható családi hátteret, rádöbbent, hogy apja sem tévedhetetlen, lehetnek hibái és rossz döntései. Egy gyereknek, serdülőnek, fiatal felnőttnek nagyon nehéz ezzel a felismeréssel megküzdeni.
Chrisből ezért lett Alex. Chrisként nem kívánt, és nem is tudott létezni egy hazug közegben, Alexként pedig nem ismerte saját határait. Egészen Alaszkáig, a 142-es fairbanksi buszig kellett eljutnia ahhoz, hogy tudja, mit szeretne, és hogyan képes azt elérni.
Krakauer olyan alapossággal ábrázolja McCandless egész személyiségét, a körülötte élőkkel való viszonyát, hogy tökéletesen átérezhető cselekedeteinek minden mozzanata. Chris menni akart, mert ez volt a dolga. A család, a barátok, az ismerősök nem találtak magyarázatot arra, miért is kell egy jól felépített életet hátrahagyni. Akik csak a szép burkot akarták látni, nem is érthették meg ezt a mindent felülíró menni akarást. Ellenben Alexként szerzett ismerősei csak őt magát látták, az álomkörülményeket nem. Így többnyire el is fogadták vándorlelkét. Ebben a helyzetben McCandless valóban csak magára számíthatott, vállalva döntéseit és azok következményeit.
Amikor majd nem saját vágyainkat, elképzeléseinket kérjük számon másokon, amikor megszűnnek elvárásaink saját magunk és mások iránt, amikor képesek leszünk az embereket, dolgokat, eseményeket puszta valójukban látni, csak akkor válik nyilvánvalóvá, hol a helyünk, hova tartozunk, kik vagyunk és mi a feladatunk.
Az Út a vadonba egy olyan ember története, aki megküzdött a szabadságáért, saját döntéseiért. Rámutat arra, milyen fontos az, hogy megadjuk másoknak is azt a szabadságot, hogy saját maguk lehessenek, mert mindnyájunk életében van valahol egy Chris McCandless, aki Alexander főcsavargóvá válik.
A történet annyira magával ragadó, hogy Sean Penn filmet álmodott meg róla. Chris McCandless szerepében Emile Hirsch remekelt. A film hangulatát Eddie Vedder zenéje teszi teljessé. Alaszkát látni, érezni, érteni és átélni kell.
Jon Krakauer: Út a vadonba
Park Könyvkiadó, 2008
| < Előző | Következő > |
|---|
