Mesét hallgató gyerekből könyvszerető ember
Írta: Oroszi Agi 2010. május 19. szerda, 07:08
Még élénken él bennem az első emlékem a könyvekkel és az olvasással kapcsolatban. Azt nem tudom, hogy olvastak-e nekem esti mesét annak idején, arra viszont határozottan emlékszem, hogy egyszer bánatomban egy verseskönyvet emeltem le a polcról.
Pedig még nem is tudtam olvasni, óvodás voltam. Felhasaltam az ágyamra, és vigasztalásként úgy tettem, mintha olvasnék. Magamnak.
Amikor megtanultam olvasni, gyakran kaptam könyvet ajándékba, és képes voltam órákra elvonulni. Ekkor vált szokásommá lehetőleg egy szuszra elolvasni a könyveket. Még mindig emlékszem azokra a benyomásokra, gondolatokra, amelyek az első alkalommal felmerültek.
Fehér Klára Mi, szemüvegesek című könyvében valósággal megbabonázott az a szó, hogy almakrém. A Négyen meg a Békában Béka, azaz Teréz kitartását csodáltam, ahogy barátokat szerez. A két Lottiban a testvérséget, az összetartozást szerettem nagyon. A Bucok és a többieket pedig a gyerekbandáért, a nyári szünetért olvastam el többször is.
Első jutalomkönyvem még másodikból Muskát Zsuzsa A holdjáró című mesekönyve. Még mindig megvan, bár a borítója itt-ott megkopott, elöregedett.
A könyvek és az olvasás szeretete azóta is töretlen. Iskolás koromban sokat jártam könyvtárba – ma meg sokat járok könyvesboltba. A leghosszabb idő, amit kénytelen voltam a könyveim nélkül kibírni, másfél év volt. Olyankor jöttek jól a regényfüzetek, az újságosok szerettek is ezért. Vizsgadrukk ellen, hosszú vonatozás alatt, és a magány elűzésére is bevált az olvasás.
Szakemberek állítják, hogy mesét hallgató gyerekből lesz könyvszerető ember. Mesélés közben fejlődik a szülő-gyerek kapcsolat, a gyerek szókincse folyamatosan bővül, fantáziája beindul. Nagyon jópofa, amikor egy gyerkőc annyira belefeledkezik a játékba, hogy saját maga narrátora lesz. Önállóan képes felépíteni egy történetet, miközben el is játssza azt.
Most mégis egy olyan szokás kezd kiveszni mindennapjainkból, amelynek nem is tulajdonítunk jelentőséget. Csak akkor döbbenünk rá, hogy valami kimaradt, és nem jól sült el, amikor az első könyvcsatát kell megvívnunk a kölykökkel, akik hallani sem akarnak az olvasásról, pláne a kötelező olvasmányokról.
A Csodaceruza című gyermekirodalmi folyóirat szerkesztősége újszerű ötlettel állt elő. Családi meseíró versenyt hirdetett, így minden olyan család készíthetett saját mesekönyvet, akik indultak a Bookline által támogatott Családom és egyéb állatfajták meseíró versenyen.
A Bookline társadalmi szerepvállalása során több más, az irodalom egyre szélesebb körben való terjesztését célzó kezdeményezés támogatója lett. A VI. Gyermekirodalmi Fesztivál és Tíz év ötven gyermekkönyve akció a fiatalokat, a gyerekeket szeretné az olvasáshoz, esetleg az íráshoz, illusztráláshoz közelebb hozni.
Volt idő, amikor hétfőnként nem volt tévéadás. Akkor még nem tekintettük családtagnak a televíziót, meg nem szolgáltatott háttérzajt a mindennapokhoz. Akkor volt helye és ideje életünkben az esti mese felolvasásának.
Mai túlbonyolított, többcsatornás, multifunkcionális életünkbe a kikapcsolódás és a pihenés már nem fér bele. Rohanunk mindenhová, minél több időpontot, elintéznivalót tömörítünk bele huszonnégy órába. Kapcsolataink ápolását meg áthelyeztük a virtuális térbe. A gyereket meg az esti mesét rábízzuk a tévére. Azonban mégsem érünk rá semmire úgy igazán…
| < Előző | Következő > |
|---|
