Bookline: 2009-es eredmények
Írta: Olvass bele 2010. április 09. péntek, 21:30
A Bookline.hu Nyrt. sajtótájékoztató keretében számolt be a 2009-es esztendő eredményeiről és a 2010-re tervezett újdonságokról. A Bookline.hu eddigi történetének legeredményesebb évét zárta 2009-ben, a bevételek közel 15%-os bővülése mellett.
Annak ellenére, hogy a gazdasági válság a magyar könyvpiacot is érzékenyen érintette, a Bookline.hu teljes nettó árbevétele 2009-ben megközelítette a 4 milliárd forintot. A cég a forgalomnövelés mellett a piaci pozíciójának további erősítését is célul tűzte ki, így megőrizte az internetes könyvkereskedelem területén megszerezett piacvezető helyét.
2009-ben a Bookline.hu számos új termékcsoporttal és szolgáltatással bővítette profilját, amelyet a vásárlók nagyon pozitívan fogadtak.
A társaság több szakmai elismerésben is részesült az elmúlt év során, ugyanis elnyerte a Superbrand, illetve „Az év könyvkereskedője” címeket, valamint 2005 után ismét megkapta az „Év internetes kereskedője” díjat.
A Bookline a társadalmi felelősségvállalásból is kivette részét, lehetőségeihez mérten folyamatosan támogatta az oktatási intézményeket, civil szervezeteket.

2010-re tervezett újdonságok közül talán az e-könyv piacra kerülése jelenti a legfontosabb mérföldkövet. Ahogy Starcz Ákos elnök-vezérigazgató elmondta, bíznak a termék sikerében, mert ebben látják a könyvpiac jövőjét, bár az átállás nem lesz zökkenőmentes. Az e-könyv indulásakor közel húszezer angol és német nyelvű könyv lesz elérhető a magyar piacon, az év végére pedig több ezer magyar nyelvű kötettel bővül a kínálat. Paulo Coelho hamarosan megjelenő könyve, a Brida lesz az első olyan kötet, amelyik e-könyv formájában és nyomtatott verzióban is piacra kerül.
A Bookline 2001-ben a hazai piacon elsőként fogott bele az antikvár könyvek internetes értékesítésébe. 2003 óta pedig már új könyveket is lehet rendelni. A cég dinamikus fejlődésének eredményeképpen az online könyvkereskedelem piacvezető szereplője lett, hiszen a forgalom 2005-ben 600 millió forint, 2006-ban 1,5 milliárd forint, 2007-ben már 2,5 milliárd forint, illetve 2008-ban 3,5 milliárd forint volt. 2006 augusztusában pedig a tőzsdére is bevezették a Bookline-t.
| < Előző | Következő > |
|---|

