Olvass bele - a kultúrakirakat

9 könyvrészlet keres 9 szerzőt | Gondolatjáték

Írta: Olvass bele 2011. május 26. csütörtök, 14:03

Hírek - Röviden

Keresd meg az alábbi könyvrészletek szerzőjét és címét. Ha sikerült, írd meg hozzászólásként. A helyes megfejtők között a Gondolat Kiadó 9 nyereménykötetet sorsol ki a Könyvhétre megjelenő könyvek közül.

Ha kicsit nehéznek tűnne a feladat, segítségképpen eláruljuk, hogy minden könyv szerepel könyvheti listánkban, és az alábbi részleteket is meg lehet találni az oldalunkon a fülszövegeknél. Jó párosítást!

A nyertesek maguk választhatják ki a kiadó vadonatúj kiadványai közül a nekik tetszőt.

Figyelem! A hozzászólások csak a játék végén (2011. június 2. 12:00) jelennek meg, hogy az első helyes megfejtő ne könnyítse meg a többiek dolgát.

És akkor a részletek:

1.

»A Nyugatot jellemző nyitott társadalom értékeinek és elveinek elfogadását, illetve elutasítását a 18 éven felüli lakosság nem, életkor, iskolázottság és lakóhely típusa szerint reprezentatív országos mintáin végzett kérdőíves adatfelvételekkel vizsgáltuk, mégpedig először 1996-ban (1000 fő), majd az EU-csatlakozásunkat közvetlenül megelőzően 2004-ben (1400 fő) és végül 2006-ban (1400 fő).

A kérdezetteknek olyan egymásnak ellentmondó kijelentések közül kellett választaniuk, amelyek általános életelveket és értékorientációkat fejeznek ki. A kijelentések párokba voltak rendezve úgy, hogy páronként az egyik oldalon álló kijelentés elfogadása inkább a Nyugat nyitott társadalmába mélyen beépült liberális értékrenddel való azonosulást, a másik oldalon álló kijelentésé pedig inkább a „létező szocializmus”-hoz való visszavágyódást vagy a zárt társadalom paradigmájához húzó egyéb attitűdöt reprezentált.

Mielőtt ismertetnénk a vizsgálatban alkalmazott kijelentéspárokat, előre kell bocsátanunk két módszertani jellegű tisztázó megjegyzést.

(i) A  gazdagság, a magas életszínvonal és különféle kiemelkedő teljesítmények természetszerűleg még azok számára is vonzóvá tehetik a Nyugatot, akik egyébként a nyitott társadalom eszméjét, a fejlett nyugati országok társadalomszerkezetét, kapitalista gazdaságát, politikai rendszerét a leghatározottabban elutasítják. Mivel vizsgálatunk nem a nyugati jólét utáni sóvárgás mértékét kívánta megragadni, hanem azon értékrendszer, főképpen a klasszikus liberalizmus és individualizmus bizonyos elemeivel való azonosulást, amely – egyéb tényezők mellett – a Nyugat történelmi fejlődésében ezt a sokak által sóvárgott gazdagságot és életszínvonalat megalapozta, a mérőeszközként alkalmazott kijelentéspárok (legalábbis szándékaink szerint) nem a mindennapi életkörülményekre és életmódra, hanem meglehetősen elvont általános elvekre, a társadalmi folyamatokat szervező princípiumokra vonatkoznak.

(ii) Nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy a vizsgálatban használt ellentétes tartalmú kijelentések párjainál valójában önmagában egyik kijelentés sem tekinthető az egyedüli „jó”, az egyedüli „helyes” választásnak. A kijelentések sarkított megfogalmazásával és szembeállításával nem azt akartuk megállapítani, hogy a kérdezett valamit jól vagy rosszul tud-e, hanem hogy egy verbálisan kiélezett döntési helyzetben melyik oldal, melyik paradigma felé „húz”. Választása nem valamilyen ismeretről való számot adás, hanem értékválasztás; nem annyira tudást, sokkal inkább hiedelmet, attitűdöt, gondolkodásmódot, értékorientációt tükröz.«

2.

»A csoportszelekció hatékony mechanizmusa jellegzetes biológiai változásokhoz vezetett, ami döntően meghatározza az emberi viselkedést és a bármilyen társadalomban kialakítható struktúrákat. Az ember a saját csoportjában, az egyedi szelekciós mechanizmusok eredményeként állandó versengésben van csoporttársaival, verseng az erőforrásokért, és mint jellegzetes csoport-élőlény verseng a minél előkelőbb helyezésért a rangsorban, mert a státusz a legfontosabb erőforrás, másrészt, és ez a faj új biológiai jellegzetessége, mint egy adott csoport tagja verseng a többi csoporttal és mindent megtesz a saját csoportjáért, még ha ez neki egyéni szinten kárt is okozhat. Az ember genetikai hajlandósága, faji specifikuma, hogy csoportjának érdekeit személyes érdekei fölé helyezi.

A társadalmi csoport struktúra kialakítására való hajlandóságunk, a csoportok iránti hűségünk jellegzetes nature/nurture jelenség. Genetikai tényezők biztosítják a csoporthoz történő vonzódást, de  a szocializáció különböző folyamataiban, vagyis tanulással választjuk ki a szeretett csoportot. Ha ez háborítatlanul történik, ami biológiailag azt jelenti, hogy beleszületünk a csoportba és azt egy pillanatra sem hagyjuk el, akkor elkötelezettségünk  korlátlan. A csoport kultúráját alapvetően és véglegesen befogadjuk az ilyen csoport közösségnek tekinthető és jellemző rá, hogy tagja hajlandóak a saját egyéni érdekeiket a csoportérdek mögé sorolni. Ha, mint a modern társadalmak mindegyikében ez a szocializációs folyamat inkomplett, ha a szocializáció során egyidejűleg különböző csoportok versengenek azért, hogy közéjük tartozzunk, valódi közössé ritkán alakul ki, akkor jelentkeznek a társadalmi neurózis különböző tünetei.«

3.

»Az emberléthez szabott változások üteme egyre gyorsul. Az ilyen változás megszédíti az embert, és a megszédült ember nehezebben érzékeli azokat a tájékozódási pontokat, amelyek megrendült helyzetének egyensúlyi állapotát biztosíthatnák. Tapasztaljuk: minél gyorsabb ütemben zajlik le egy esemény, annál nehezebb az észlelése és azonosítása; minél rövidebb ideig látunk például egy emberi arcot, annál nehezebben emlékezünk annak formájára, és annál kevésbé vagyunk képesek gyönyörködni a tekintet szépségében vagy tisztaságában. Ezért a gyorsan változó világ egyre kevesebb lehetőséget ad arra, hogy az elszédülő ember magához engedhesse és értelmezhesse életének sorsdöntő eseményeit, egyáltalán észlelhesse ezen események egyedül neki szóló üzenet jellegét, és felkutathassa azokat az erőket, amelyek személyes életének tartását és rendeltetéses célját biztosítanák. E világ felszínén ugyan egyre több és több dolog történik, de maga az ember érintetlenül áll. Lelkén anélkül hatolnak át az események, hogy elhatolnának hozzá, és megérintenék. Tulajdonképpen világtalan és személytelen állapot ez:

(α) világtalan, mivel egyedül az képes világosságot látni, aki a neki rendelt létezésben látja azt, ami az út során igazán lényeges;

(β) és személytelen, mivel aki se a világ felől, se a benső felől nem szólíttatik meg, az névtelenségre és árvaságra van ítélve. A mozgalmas idők így merevítik mozdulatlanná az embert, és keményítik meg annak szívét. A kemény szív viszont maga a lelki halál, vagy inkább a lélek haldokló állapota, a lélek által meg nem szólított lélek helyzete.«

4.

»A társadalom jelentése különbözik néptől és nemzettől egyaránt. Egy embersokaságot a társadalomban kultúrájának azonossága tart össze. Ez a megállapítás kifejtésre szorul. Az emberek annak révén, hogy általában a lehető legkevesebb erővel, áldozattal igyekeznek a legnagyobb előnyökre a lehető legrövidebb időn belül szert tenni, társulással és maguk között a munkafeladatok egyesítésével és megosztásával igyekeznek szükségleteiket fedezni. E tevékenysége során minden emberi nemzedék él az emberfajtának ama sajátos képességével, hogy nem ismétli meg egyszerűen azokat az eljárásokat, amiket az előző nemzedéktől tanult, hanem mindegyik nemzedék tovább építi, gyarapítja, gazdagítja azt, amit az előbbi nemzedéktől örökölt, eltanult társadalmi tapasztalatban, az emberi együttélés szervezett és szervezetlen formáiban, értékek felismerése, szolgálatának módja, a természet erőinek részben közömbösítése, részben hasznosítása, az emberi értékek (erkölcsi, szellemi és testi) művelése, a munka szervezése, az emberi személy helyének a mindenségben megértése, a tekintély, hatalom, dicsőség, készlet, vagyon szerzése, megőrzése, átörökítése, megosztása, kezelése, javak termelése, cseréje, forgalma, fogyasztása, mindezeknek megszervezése, a nemek és a különböző nemzedékek viszonya, ennek szabályozása, gondolatok, élmények, érzelmek, tudat-lelki tartalmak kifejezése (nyelv, betűk, számok, zene, művészetek, a szerzett tapasztalatoknak, felhalmozott ismereteknek, az élet „helyes” elveinek és szabályainak a következő nemzedékre hagyományozása) tekintetében.«

5.

»A kisebbség fogalma a társadalomtudományokban a diszkrimináció, a társadalmi izoláció és a hátrányok, a kisebbség csoportszolidaritása és öntudata felől kerül megközelítésre; figyelembe véve természetesen olyan fontos ismertető jegyeket is, mint a létszám, a hatalmi viszonyok tekintetében elfoglalt társadalmi-politikai helyzet, kisebbségi öntudat és elkülönült nyelvi, vallási és etnikai tulajdonságok.

Az angol nyelvterület fogalomhasználata és értelmezése teljesen eltér a magyar értelmezési keretektől. A kisebbségi etnikumok, kisebbségek megnevezésére többek között olyan fogalmakat használnak, mint ethnic groups – etnikai csoportok, ethnic nationality – etnikai nemzetiség, ethnonational minority – etnonemzeti kisebbség,  de használják az ENSZ etnikai, vallási, nyelvi, nemzeti jelzős szerkezeteit is. A német és a francia nyelvterületen a migránsok jelentik a kisebbséget.

Az etnikai csoport meghatározása azonban függ attól, hogy kulturális vagy társadalmi státusából kiindulva kerül-e meghatározásra. A kulturálisan meghatározott etnikai csoport a múltban tagjai közös származása által meghatározott, múltban gyökerező preindusztriális és primordiális képződmény,  amely „saját, másokkal meg nem osztott, csak a csoporttagok számára átörökíthető, a közös ősök és a közös származás gyakran legendákban és a mitológiában gyökerező hitét tartalmazó tradíciókészlettel, szimbolikus formációkat, alakzatokat, aktivitásokat kijelölő normatív viselkedésmintákkal, szokáserkölcsökkel, a másság etnocentrikus kihangsúlyozását középpontba állító saját etnikai tudással rendelkezik”.«

6.

»Az elméleti alapokat tekintve ekkortájt Hugo Grotius (1583–1645) A háború és béke jogáról (De jure belli ac pacis) című 1625-ben közzétett művében lefektetett tanok képezték a kötelező és megkerülhetetlen kiindulópontokat. A keresztény teológiától függetlenedő, a természetjogi parancsokat az emberi természetből levezető jogfelfogás alapozta meg az újkor kezdetén a jogbölcseletet mint önálló tudományos diszciplínát. A grotiusi tanok a 17. század második felétől főleg a korabeli német jogtudományban találtak termékeny talajra. A természetjog racionalista magyarázatának meghatározó alakjai sorában Samuel Pufendorf (1632–1694), Christian Thomasius (1655–1728) és a leibnitzi filozófiai és jogi tanokat leginkább követő Christian Wolff (1679–1754) nevét kell megemlíteni, akik jelentős hatást gyakoroltak a magyar jogbölcseleti gondolkodás kialakulására. Mindhárman jogászokként, egyetemi professzorként művelték és egyben alapozták meg a természetjogot mint a filozófiától és teológiától elkülönülő önálló jogtudományi diszciplínát.«

7.

»Magyarország belső politikai rendszerének gyökerei is 1848-ra nyúlnak vissza. Az országgyűlésnek felelős kormány és az új formájú kétkamarás országgyűlés ekkor alakult ki. A főrendi tábla, főrendiház elnevezéssel is régi összetételű maradt, de súlya csökkent: törvényeket nem kezdeményezhetett. (A főrendiház átalakításának terve ugyan minden 1867 utáni kormány programjában szerepelt, így az uralkodóhoz szorosabban köthető trónbeszédekben is, de csak 1885-ben került sor egy részleges változtatásra. Ennek következtében kikerültek a főrendiházból azok a főispánok, akik kormányhivatalnokként kerültek oda. Kimaradtak a címzetes katolikus püspökök, bekerültek viszont a protestáns egyházak képviselői. A nagykorú arisztokraták közül távozniuk kellett mindazoknak, akik nem feleltek meg a 3 ezer forintos földadó cenzusnak. Így a korábbi közel 700 arisztokrata főrendiházi tag helyett 1885 után alig több mint 200 maradhatott meg.) A reform ellenére az új főrendiház ezután is arisztokrata intézmény maradt, amelyben egyes kérdéseknél továbbra is a római katolikus egyház képviselőinek karakterisztikus álláspontja érvényesült. Ezen csak részben változtatott, hogy az uralkodó (gyakorlatilag a kormány) jogot kapott arra, hogy néhány főrendiházi tagot kinevezzen – évente maximum ötöt. Az 1890-es évek egyházpolitikai törvényei között volt olyan, amelyet csak ilyen eszközzel, az úgynevezett Pairschub révén lehetett áterőszakolni a főrendiházon.«

8.

»2. KISHERESTÉNY, 1888. JÚLIUS 2.

DOHNÁNYI MÁRIÁNAK

(postai levelezőlap)

[BL., Add. 1069]

The sundial is completed. The following day they are to visit the

Szirányis.

Kedves Mici!

Mivel már nincs se levélpapiros sem zárt levelező lap hát ezen muszaj
írnom. A napóra már meg van gravírozva, de most jön a legnagyobb
munka a fel allítás, és ezt azért nem lehet előbb mert csunya idő van.
Mi talan hétfőn jövünk. Holnap megyünk Sziranyiékhez. Mivel már
nem írhatok, hát megyek.

Csókol

Ernő

Címzés: Tekintetes Dohnányi Mária kisasszonynak, Pozsony Klarissa

ut. 12. Pb.: Pozsony 88 jul 3 (érkezési)«

9.

»Egy műalkotás jóval gazdagabb annál, mintsem hogy teljes gazdagságát kimeríthetnénk. Vasarely művészetét ezért annak legmerészebb oldaláról, a rekreálható festészet gondolatából kiindulva is nyugodtan megközelíthetjük. Az elmúlt évszázad félreértelmezett filozófiai elméletek által áthatott légkörében ugyanis bátran ki lehetett jelenteni, hogy a művész kizárólag önmagáért alkot. Ez a nézőpont azonban duplán is képmutató. Egyrészt egyénileg, másrészt társadalmilag. Az embernek szüksége van a művészetre, maga a művészet léte is ezt bizonyítja, a művésznek pedig szüksége van a társadalomra. Egy műalkotás a közönség által válik befejezetté. A jövő tehát vitathatatlanul a sokszorosítható, mindenki számára elérhető műalkotásoké. Az egyedi műalkotás mint magántulajdon, mint egy adott korszak helytálló önkifejeződése immár a múlté.

Emellett hosszasan taglalhatnánk még Vasarely munkásságának úgyszintén forradalmi, kinetikus termékeit. Úgy vélem azonban, hogy idevágó gondolatai kellő mértékben ismeretesek, sőt egy egész iskolát alapítottak Párizsban, ahol Vasarely után kinetikus műalkotásokat gyártanak. Érdemes viszont azt is megjegyeznünk, hogy az összes kinetikus műalkotás közül nagy valószínűséggel egyedül Vasarelyé nem veszti érvényét, vagyis az, amelyik a Wertheimer által felfedezett és „Phi”-nek keresztelt jelenségen alapul.”«