A magyar nyelv szerelmese | Bánffy György (1927—2010)
Írta: Bedő J. István 2010. szeptember 03. péntek, 19:36
Valahogy az volt az illúzióm, Bánffy György örökké fog élni. Bizonyára másnak is, azért írta a hivatalos bejelentésben a József Attila Színház, hogy „váratlanul, tragikus hirtelenséggel eltávozott”. Pedig csak 84 éves volt.
Sok szerepben láttam – filmekben ritkán volt övé a főszerep, de nagyszerű levegőjű karaktereket formált Az ötödik pecsétben, a Mephistóban, a Redl ezredesben. Vagy legutóbb (illetve most már legutoljára) egy nyúlfarknyi szerepben a Rokonok új feldolgozásában. Az újravetített Linda zsarudokija még jóval a különböző helyszínelők előtt teremtett körüljárható, plasztikus figurát egy nem különösebben megrajzolt alakból. (A Magyar2 azonnal műsorra tűzte a Lindákat.)
Valójában az anyanyelv szerelmesének, szelíden szívós zászlóvivőjének ismertem meg. Nem volt olyan komolyabb nyelvművelő műsor, esemény, mozgalom, ahol ne lett volna jelen. Orgánuma, előadásmódja maga volt a példa. Több generációnyi művész tőle tanulta meg a szép, érthető kiejtést, beszédet.
Habár 1971 óta volt a József Attila Színház tagja, számomra mindig a magyar nyelvről szóló fejtegetései a legemlékezetesebbek. Művészetét, munkásságát Kossuth-díjjal, a köztársaság érdemrendjeivel ismerték el – de alighanem a Kazinczy-díjat tekintette a legnagyobb elismerésnek. Önálló estjeivel is „a fáklyát hordozta”; nyelvünk szépségét mutatta meg az Anyád nyelvét bízták rád a századok című összeállításban, és játékosságát az Ékes-érdes anyanyelvünkben.
Idősen is vállalt szerepeket, tavaly az Evangéliumi Szinházban Németh László darabjának, a VII. Gergelynek vívódó, címszereplőjét, a IV. Henrikkel vitatkozó, viaskodó pápát formálta meg, aki végül elbukik, mert a kiátkozott császárt végül visszafogadja az egyház kebelébe. A darab zárómondatának első fele akárha Bánffy György életútjának összegzése is lehetne: „Szerettem az igazságot, gyűlöltem a méltatlanságot…” Habár a mondat második fele már lenne nem érvényes rá („ezért halok meg száműzetésben”), mégis fájdalmas, hogy halála külföldön, Korfun érte.
Talán meg sem lepné, ami róla azonnal eszembe jutott: halálával most már Habsburg Ottó maradt a magyarul legszebben beszélő honfitársunk. De jót nevetne, ha hallaná…
| < Előző | Következő > |
|---|
